Öröklés előtt
felmerülő kérdések
1.1. Az örökség átszállása az örökösre
A magyar öröklési jog szerint az öröklés az elhunyt személy (az örökhagyó) halálával azonnal és automatikusan bekövetkezik (ipso iure öröklés elve). Az öröklés beálltához tehát a magyar jog nem kívánja meg az örökös elfogadó nyilatkozatát, tehát semmifajta további jogcselekményre nincs szükség. Mindez azt jelenti, hogy az örökhagyó vagyona az örökhagyó halála pillanatában átszáll az örökösre, illetve a dologi hagyományosra, és ők ettől az időponttól kezdve tulajdonosává válnak az illető vagyontárgynak: gyakorolhatják a tulajdonos jogait, és terhelik őket a tulajdonos kötelességei. Ennek a jogi felfogásnak a legfontosabb gyakorlati következménye az, hogy az örökhagyó vagyona nem válik uratlanná, tehát a magyar öröklési jogban nincs nyugvó hagyaték. Ebből következik, hogy a magyar jogban a hagyatéki eljárásban a hagyatékátadó végzés csupán az öröklés közhitelű tanúsítására szolgál.
1.2. Az örökhagyó hagyatéka
A törvény nem definiálja a hagyatékot, mert annak fogalmi határait a bírói gyakorlat meghatározta: bizonyos kivételekkel az örökhagyó egész vagyona és valamennyi tartozása a hagyaték része, és az örökös mindebben jogutódnak számít. A hagyatékhoz tartoznak az örökhagyó életében a tulajdonában lévő dolgok, társasági vagyoni részesedések (üzletrész stb.). A hagyaték részét képezik az örökhagyó tartozásai is, azok is öröklődnek. De ugyanúgy a hagyatékba tartoznak az örökhagyó által még nem érvényesített vagyonjogi igények, követelések, így pl. egy kölcsönszerződésből eredő jogok és kötelezettségek például egyaránt átszállnak az örökösre, tehát a követelések tekintetében is az örökös az örökhagyó jogi státuszát folytatja, minden tekintetben ugyanaz lesz a jogi helyzete, mint az örökhagyóé volt. A vagyoni jogok és kötelezettségek általában örökölhetők, kivéve azokat, amelyek jogutódlásáról jogszabály vagy az örökhagyó másként rendelkezik. Az életbiztosítási szerződés alapján járó biztosítási összeg csak abban az esetben illeti meg a biztosított örökösét, ha a biztosítási esemény időpontjában nincs a szerződésben megnevezett (vagy a bemutatóra szóló kötvényt birtokló) kedvezményezett. Jogszabály vonja ki a hagyaték köréből az örökhagyó takarékbetét-szerződésen alapuló követelését, sőt a bírói gyakorlat értelmezése szerint – írásban tett elhalálozási rendelkezés formájában – a folyószámla-követelését is. Erre akár a betétszerződés vagy fizetésiszámla-szerződés létesítésekor, akár később is sor kerülhet. Ezek a pénzösszegek nem az örököst, hanem a biztosítási kötvény, a takarékbetét-követelés, illetve a folyószámla-követelés kedvezményezettjét illetik. Nem képezik viszont a hagyaték tárgyát az örökhagyó személyiségi jogai, mert azok nem forgalomképesek, az örökhagyó halála után csupán kegyeleti jogként részesülnek védelemben. Nem képezik a hagyaték tárgyát az örökhagyó személyéhez kapcsolódó vagyoni jogok sem: haszonélvezeti jog; szerződésen alapuló tartásdíjhoz, életjáradékhoz való jog, stb. Nem tartoznak a hagyatékhoz az örökhagyó nem polgári jogi természetű vagyoni igényei sem, például nyugdíjra és társadalombiztosítási juttatásokra vonatkozó igény és hasonlók, azok sorsát az illető speciális szabályok döntik el.
1.3. Az öröklés jogcímei (végintézkedés, törvényes öröklés)
A magyar polgári jog hagyományosan elismeri a végintézkedési szabadságot, azaz a tulajdonosnak azt a jogát, hogy vagyonáról halála esetére szabadon rendelkezhessen. Az örökhagyó végintézkedési szabadsága elé csak a kötelesrészre vonatkozó szabályok állítanak korlátokat. Az öröklés rendjét elsősorban az örökhagyó végintézkedése határozza meg. A végintézkedés megtételével a végintézkedésben érintett vagyon nem száll át a megnevezett személyre, hiszen öröklésről van szó, amikor is a jogutódlás csak az örökhagyó halálával következik be. Ebből eredően a vagyon tulajdonosának (a későbbi örökhagyónak) a rendelkezési joga nem szűnik meg és nincs is korlátozva. A tulajdonos a végintézkedésben érintett vagyontárgyakat elhasználhatja és (akár ingyenesen) elidegenítheti. Végintézkedés hiányában vagy a végintézkedéssel ki nem merített hagyatéki részre a törvényes öröklés rendje érvényesül, azaz az örökösöket, azok sorrendjét és részesedését a törvény határozza meg.
1.4. Végrendelet
Az örökhagyó végintézkedésében egész vagyonáról vagy annak egy részéről is rendelkezhet. A végintézkedéssel ki nem merített hagyaték sorsát a törvény határozza meg. Az örökhagyó tulajdonos rendelkezési szabadságának a Ptk. két korlátot állít: a kötelesrészre jogosultság megállapításával, és a közösen öröklő leszármazók osztályrabocsátási kötelezettségének a végintézkedés alapján történő öröklés esetére való kiterjesztésével.
A végintézkedési nyilatkozat a legszemélyesebb jognyilatkozatok közé tartozik, és – mint ilyen – a Ptk. szerint nem tehető meg képviselő útján. Végrendelkezni csak személyesen lehet. A végrendelkezés személyességének elvi tételéből következik, hogy a cselekvőképtelen személy, aki élők közötti vagyoni nyilatkozatai tekintetében törvényes képviselőjére (szülőjére, gyámjára vagy gondnokára) van utalva, nem tud érvényes végrendeletet tenni, vagy vagyonáról halála esetére más módon (öröklési szerződés, halál esetére szóló ajándékozás formájában) érvényesen rendelkezni. A kiskorúság okából cselekvőképtelen személy és a cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alatt álló személy vonatkozásában kifejezett tételes szabály nélkül is következik, hogy nem tehet érvényes végrendeletet, mivel személyesen nem tud joghatást kiváltó jognyilatkozatot tenni.
Ugyancsak a végrendelkezési jognyilatkozat személyes megtételének követelményéből következik az, hogy a korlátozottan cselekvőképes kiskorú (14 életévét betöltött) és a cselekvőképességében vagyoni nyilatkozatai tekintetében részlegesen korlátozott nagykorú érvényesen kizárólag közvégrendeletet tehet. A Ptk. kimondja, hogy a gondnokság alatt álló személy végrendelete érvényes, ha – bár a gondnokság jogilag még fennáll – a gondnokság alá helyezés oka a végrendelkezés idején már megszűnt. A törvény e szabálynál abból indul ki, hogy ilyen esetben az örökhagyó meg tudja ítélni azt, hogy végrendelete az akaratával egyezik-e.
1.4.1. Fajtái
Végrendelkezni közvégrendelettel vagy írásbeli magánvégrendelettel lehet; szóbeli végrendelkezésre csak nagyon kivételes helyzetben van lehetőség.
Írásbeli magánvégrendeletet olyan nyelven lehet érvényesen tenni, amelyet a végrendelkező ért, és amelyen saját kezűleg írt végrendelet esetén írni, más által írt végrendelet esetén olvasni tud. Ha az örökhagyó egyetlen nyelven sem tud írni, holográf végrendeletet nem tud tenni, ha pedig olvasni nem tud, írásban érvényesen csak közvégrendeletet képes tenni. Ez utóbbi következmény abból folyik, hogy a törvény az olvasásra képtelen állapotban lévő személyt is elzárja az írásbeli magánvégrendelet tételének a lehetőségétől. A törvény nem kívánja meg, hogy az írásbeli magánvégrendeletet az örökhagyó maga írja (holográf végrendelet), de a más által írt (allográf) végrendelet érvényességét szigorúbb alaki feltételek meglétéhez köti. Nem számít saját írásnak a gépírás akkor sem, ha magától a végrendelkezőtől származik. E szabályt az indokolja, hogy a gépírás azonosítása nehéz, adott esetben lehetetlen. Tehát ha végrendeletet az örökhagyó maga gépeli, annak érvényességére az allográf végrendelet szabályait kell alkalmazni. Ha a végrendelet a közönséges írástól eltérő egyéb jellel (gyorsírás, titkosírás, jelkulcs alapján történő írás stb.) vagy számjegyírással készül, holográf végrendelet esetében utóbb vitássá válhat a jelek értelme, allográf végrendelet esetében pedig kérdésessé válik, hogy képes volt-e a végrendelkező helyesen megismerni a végrendeletnek a jelekkel kifejezett tartalmát. Ez az indoka annak, hogy a Ptk. az ilyen jelekkel készített magánvégrendeletet érvénytelenné minősíti. Az érvénytelenség jogkövetkezménye kiterjed arra az esetre is, amikor a végrendelet olyan írásjegyekkel készül, amelyek nem felelnek meg az adott nyelv közönséges írásának (például magyar nyelven, de cirill betűkkel készül a végrendelet). Az írásbeli magánvégrendelet alaki szempontból érvényes, ha készítésének ideje az okiratból kitűnik, továbbá ha a végrendelkező azt sajátkezűleg írt végrendelet esetén elejétől végéig maga írja és aláírja; vagy a más által írt végrendelet esetén két tanú együttes jelenlétében aláírja, vagy ha azt már aláírta, az aláírást két tanú előtt, azok együttes jelenlétében a magáénak ismeri el, és a végrendeletet mindkét esetben a tanúk is – e minőségük feltüntetésével – aláírják; vagy a sajátkezűleg írt vagy más által írt végrendeletet aláírja, és akár nyílt, akár zárt iratként a közjegyzőnél – végrendeletként feltüntetve – személyesen letétbe helyezi. A több különálló lapból álló sajátkezűleg írt írásbeli magánvégrendelet akkor érvényes, ha minden lapját folyamatos sorszámozással látták el. A több különálló lapból álló más által írt írásbeli magánvégrendelet akkor érvényes, ha minden lapját folyamatos sorszámozással látták el, továbbá ha minden lapját a végrendelkező és mindkét tanú aláírta.
Közös végrendelet: A Ptk. kivételes esetben (főszabálytól eltérően) lehetőséget biztosít közös végrendelet készítésére is, amely során a házastársak és bejegyzett élettársak tehetnek közös, érvényes írásbeli végrendeletet, ha azt az életközösség fennállása alatt készítették.
További feltételei az ugyanabba az okiratba foglalt közös végrendeletnek, hogy
a) sajátkezűleg írt végrendelet esetén az okiratot az egyik végrendelkező maga írja és aláírja, a másik végrendelkező pedig ugyanabban az okiratban sajátkezűleg írt nyilatkozatban kijelenti, hogy az okirat az ő végakaratát is magában foglalja, és nyilatkozatát aláírja;
b) más által írt végrendelet esetén a végrendelkezők egymás és a tanúk együttes jelenlétében írják alá az okiratot, vagy mindkét végrendelkező egymás és a tanúk együttes jelenlétében külön nyilatkozik arról, hogy az okiraton szereplő aláírás a sajátja; vagy
c) a házastársak közvégrendeletet tettek
A közös végrendeletbe foglalt rendelkezés egyoldalú visszavonása érvénytelen, ha azt a végrendelet kizárta, vagy arra a másik végrendelkező értesítése nélkül került sor.
A szóbeli végrendelet akkor érvényes, ha a végrendelkező két tanú együttes jelenlétében a tanúk által értett nyelven végakaratát egész terjedelmében szóban – vagy jelnyelvet használó végrendelkező esetén jelnyelven – előadja, és egyidejűleg kijelenti, hogy szóbeli nyilatkozata az ő végrendelete.
Hangsúlyozandó azonban, hogy szóbeli végrendelet csak kivételes esetben tehető az által, aki életét fenyegető olyan rendkívüli helyzetben van, amely írásbeli végrendelet tételét nem teszi lehetővé.
1.4.2. Érvényességi kellékei
Az írásbeli végrendelet általános érvényességi kellékei a következők:
1. Az okirat végrendeleti jellegének elismeréséhez szükséges minimális követelmények (e feltételek meglétét hivatalból vizsgálni):
a) az örökhagyó halála esetére szóló vagyoni rendelkezést tartalmazzon, és
b) külsőleg az örökhagyótól származónak mutatkozzék.
2. A végrendelet nyelve: olyan nyelven lehet érvényesen írásbeli magánvégrendeletet tenni, amelyet a végrendelkező ért, és amelyen saját kezűleg írt végrendelet esetén írni, más által írt végrendelet esetén olvasni tud.
3. A végrendelet írása: az írásbeli magánvégrendeletet a végrendelkező akár maga írhatja, akár mással írathatja. A gépírás nem számít saját írásnak. Gyorsírással vagy a közönséges írástól eltérő egyéb jel- vagy számjegyírással készült magánvégrendelet érvénytelen.
4. A végrendelet keltezése: az írásbeli magánvégrendelet alaki szempontból érvényes, ha készítésének ideje az okiratból kitűnik, továbbá, ha a végrendelkező azt:
a) sajátkezűleg írt végrendelet esetén elejétől végéig maga írja és aláírja;
b) más által írt végrendelet esetén két tanú együttes jelenlétében aláírja, vagy ha azt már aláírta, az aláírást két tanú előtt, azok együttes jelenlétében a magáénak ismeri el, és a végrendeletet mindkét esetben a tanúk is – e minőségük feltüntetésével – aláírják; vagy
c) a sajátkezűleg írt vagy más által írt végrendeletet aláírja, és akár nyílt, akár zárt iratként a közjegyzőnél – végrendeletként feltüntetve – személyesen letétbe helyezi
5. A végrendelet sorszámozása:
a) több különálló lapból álló sajátkezűleg írt írásbeli magánvégrendelet akkor érvényes, ha minden lapját folyamatos sorszámozással látták el.
b) több különálló lapból álló más által írt írásbeli magánvégrendelet akkor érvényes, ha minden lapját folyamatos sorszámozással látták el, továbbá ha minden lapját a végrendelkező és mindkét tanú aláírta.
6. A végrendelet aláírása:
a) közös alaki követelmény a saját kezűleg írt (holográf) és más által írt (allográf) végrendelet esetében, hogy azokat a végrendelkezőnek alá kell írnia (az aláírásnak az okiraton a végrendelet szövegétől elkülönülten kell megjelennie)
b) alakisági többletkövetelmények más által írt végrendeletnél:
b1) két tanú együttes jelenléte az örökhagyó aláírásánál vagy az aláírás magáénak való elismerésénél,
b2) továbbá a tanúk aláírása, tanúkénti minőségük feltüntetésével
c) több különálló lapból álló, más által írt végrendelet minden lapját (nem oldalát!) – a folyamatos sorszámozás mellett – a végrendelkezőnek és mindkét tanúnak alá kell írnia
Hangsúlyozandó, hogy a Ptk. szerint a végrendelet alaki hibája orvosolható, azaz a végrendelet érvénytelen rendelkezése érvényes lesz, ha azt az örökhagyó utóbb a végrendeletre megszabott alakban jóváhagyja [Ptk. 7:40. § (2) bekezdés]. Ezt a szabályt a Ptk. az örökhagyó akarati és alaki hiba miatt érvénytelen végrendeletére is rögzíti.
Amennyiben az érvényes írásbeli végrendelet létrejöttéhez a jogszabály tanú általi aláírás kötelezettségét társítja (allográf végrendelet), az írásbeli magánvégrendelet tanújának meg kell felelnie az alábbi együttes feltételeknek:
a) képesnek kell lenni a végrendelkező személyazonosságának igazolására
b) tanúkénti közreműködését nem kizáróan kiskorú, cselekvőképtelen nagykorú vagy cselekvőképességében részlegesen korlátozott
c) nem írástudatlan
A tanúnak nem kell ismernie a végrendelet tartalmát, sőt azt sem kell tudnia, hogy végrendeletnél tanúskodott.
Kettőnél több tanú közreműködése esetén, a végrendelet érvényes akkor is, ha legalább két tanúval szemben kizáró ok nem áll fenn.
A szóbeli végrendelet érvényességi kelléke:
A szóbeli végrendelet akkor érvényes, ha a végrendelkező két tanú együttes jelenlétében a tanúk által értett nyelven végakaratát egész terjedelmében szóban – vagy jelnyelvet használó végrendelkező esetén jelnyelven – előadja, és egyidejűleg kijelenti, hogy szóbeli nyilatkozata az ő végrendelete.
Hangsúlyozandó azonban, hogy szóbeli végrendelet csak kivételes esetben tehető az által, aki életét fenyegető olyan rendkívüli helyzetben van, amely írásbeli végrendelet tételét nem teszi lehetővé.
A Ptk. kivételes esetben (főszabálytól eltérően) lehetőséget biztosít közös végrendelet készítésére is, amely során a házastársak és bejegyzett élettársak tehetnek közös, érvényes írásbeli végrendeletet, ha azt az életközösség fennállása alatt készítették.
További feltételei az ugyanabba az okiratba foglalt közös végrendeletnek, hogy
a) sajátkezűleg írt végrendelet esetén az okiratot az egyik végrendelkező maga írja és aláírja, a másik végrendelkező pedig ugyanabban az okiratban sajátkezűleg írt nyilatkozatban kijelenti, hogy az okirat az ő végakaratát is magában foglalja, és nyilatkozatát aláírja;
b) más által írt végrendelet esetén a végrendelkezők egymás és a tanúk együttes jelenlétében írják alá az okiratot, vagy mindkét végrendelkező egymás és a tanúk együttes jelenlétében külön nyilatkozik arról, hogy az okiraton szereplő aláírás a sajátja; vagy
c) a házastársak közvégrendeletet tettek
A közös végrendeletbe foglalt rendelkezés egyoldalú visszavonása érvénytelen, ha azt a végrendelet kizárta, vagy arra a másik végrendelkező értesítése nélkül került sor.
1.4.3. Végrendelet érvénytelensége és annak joghatásai
A végrendeleteket csak megtámadás útján lehet érvényteleníteni (ellentétben az élők közötti jogügyletekkel), melyre vonatkozó nyilatkozatban meg kell jelölni az érvénytelenség okát. Tehát az érvénytelenség hivatalból nem, hanem csak akkor vehető figyelembe, ha arra az érdekelt (a megtámadásra jogosult fél) hivatkozik.
Megtámadásra az jogosult, aki az érvénytelenség vagy a hatálytalanság megállapítása esetén maga örökölne, vagy a végintézkedéssel rá rótt kötelezettségtől vagy más tehertől mentesülne. A jogszabály, illetőleg a bírói gyakorlat alapján a megtámadásra jogosultak körébe tartozik a törvényes örökös, illetve a korábbi érvényes végrendelet szerinti örökös; az öröklési szerződés esetében az örökhagyó is; valamint a bírói gyakorlat alapján szintén a jogosultak körébe tartozik a kötelesrészre jogosult és a kötelmi hagyományos is (bár utóbbi két személyi kör nem az örökhagyó jogutódai).
A megtámadás relatív hatályú, azaz a végrendelet vagy az öröklési szerződés érvénytelenségét (vagy hatálytalanságát) a megtámadásban érvényesített okból és a peres felek viszonyába lehet megállapítani. A hagyaték meg nem támadott része tekintetében a végrendeleti örökösök örökölnek.
A megtámadás joga az öröklés megnyílásától számított öt év alatt elévül, tekintettel arra, hogy kötelmi jellegű igény, amely csak elévülési időn belül gyakorolható. A bizonyítás terhe az általános szabályok szerint a megtámadó fél vállán nyugszik.
A megtámadás joga megszűnik, ha a megtámadásra jogosult e jogáról az öröklés megnyílása után lemond. Lemondásnak kell tekinteni azt a jognyilatkozatot, amelyben a megtámadásra jogosult a végrendeletet érvényesnek, illetve hatályosnak ismeri el.
A Ptk külön rendelkezik bizonyos tartalmi okból érvénytelen végrendeleti rendelkezésekről. Ilyenek például:
a) a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző feltétel
b) az érthetetlen, lehetetlen és ellentmondó feltétel
A feltétel érvénytelensége magának a végrendeleti rendelkezésnek az érvényességét nem érinti, kivéve, ha megállapítható, hogy az örökhagyó a rendelkezést e nélkül a feltétel nélkül nem tette volna meg, vagyis az előbbiekben kifejtett részleges érvénytelenség szabálya (Ptk. 7:47. §) kerül alkalmazásra. A feltételes végrendeleti rendelkezés tekintetében a Ptk.-ban is az a szabály, hogy a jogellenes felfüggesztő feltételhez kötött végrendeleti részesítés érvénytelen, a jogellenes bontófeltételt pedig figyelmen kívül kell hagyni.
Külön rendelkezés került beépítésre a Ptk. szabályai közé a gondnokság alatt álló személy végrendeletének érvényességét illetően, ami kimondja, hogy a gondnokolt végrendelete érvényes, ha – bár a gondnokság jogilag még fennáll – a gondnokság alá helyezés oka a végrendelkezés idején már megszűnt. Ebben az esetben ugyanis feltételezhető, hogy az örökhagyó meg tudja ítélni azt, hogy végrendelete akaratával egyezik-e.
Az örökhagyó akarati hibája folytán szintén érvénytelen a végrendeleti rendelkezés tévedés, téves feltevés, meghiúsult várakozás, jogellenes fenyegetés és tisztességtelen befolyás esetén, feltéve, hogy az örökhagyó a rendelkezést egyébként nem tette volna meg. Az érvénytelen rendelkezés érvényes lesz, ha azt az örökhagyó utóbb a végrendeletre megszabott alakban jóváhagyja. A végrendelet alapján örökölni kívánó személy vállán nyugszik a bizonyítási teher, hogy az örökhagyó a rendelkezést az akarati hiba nélkül is megtette volna.
Ha a végrendelet több rendelkezése közül valamelyik érvénytelen vagy hatálytalan, a többi rendelkezés érvényes vagy hatályos marad, feltéve, hogy az örökhagyó eltérően nem rendelkezik, és a végrendelet részleges fennmaradása feltehető akaratával nem ellentétes.
1.5. Törvényes öröklés
A törvényes öröklés rendje akkor érvényesül, ha az örökhagyó után nem maradt végintézkedés, vagy a végintézkedésben foglalt rendelkezések nem merítik ki az örökhagyó teljes hagyatékát, tehát maradnak olyan vagyontárgyak, amelyek öröklésére az örökhagyó nem nevezett meg örököst. A törvényes örökösök örökösi minőségét és jogosultságát az határozza meg, hogy melyik öröklési csoportba, úgynevezett parentélába tartoznak. A csoport jelentősége, hogy az adott csoportba tartozó természetes személyek mindig megelőzik a következő parentélába tartozó csoportot. A csoportba tartozó személyek körét viszont természetesen az határozza meg, hogy az örökhagyó milyen családi, rokonsági kapcsolatokkal rendelkezett. Fő szabályként az örökhagyó gyermekei, azaz leszármazói, valamint az örökhagyó túlélő házastársa jogosultak az öröklésre egymás között egyenlő arányban azzal a kivétellel, hogy az örökhagyó és a túlélő házastárs által közösen lakott lakás és a lakáshoz tartozó berendezési és felszerelési tárgyak tekintetében a túlélő házastárs számára holtig tartó haszonélvezetet, míg a gyermekek számára tulajdonjogot biztosít a törvény. Amennyiben az örökhagyó egyik gyermeke már nem él az örökhagyó halálának pillanatában, úgy a gyermek örökrészére a gyermek leszármazói jogosultak egymás között egyenlő arányban a helyettesítés elve szerint. Ha az örökhagyó után nem maradtak leszármazók, hanem kizárólag házastársa maradt, úgy természetesen mindent a túlélő házastárs örökös. Ha a túlélő házastárs mellett az örökhagyó szülei is élnek, úgy a házastárs örökli a hagyaték felét, míg a hagyaték másik felét a szülök öröklik egymás között egyenlő arányban. Kivétel ez alól megint a közösen lakott lakás, ugyanis ezt állagörökösként az örökhagyó házastársa örökli teljes egészében. Ha sem házastárs, sem leszármazó nem maradt az örökhagyó után, úgy az örökhagyó szülei örökölnek egymás között egyenlő részben. Ha csak egyik szülő él és az örökhagyónak volt testvére, úgy az egyik kiesett szülő helyén a szülő örökrészét az örökhagyó testvérei örökölik egymás között egyenlő arányban. Látható, hogy a gyermekek és a szülők öröklésre egymás tükörképei, amennyiben nincs túlélő házastárs. Az imént elsorolt örökösök: a leszármazó, házastárs, szülő, testvér és mindezek leszármazói képezik az első parentélát. Amennyiben az első parentéla teljesen kiüresedik, úgy a következő parentélába tartozó csoport kerül előtérbe: a nagyszülők és a nagyszülők leszármazói. Tehát még az örökhagyó testvérének gyermeke is megelőzi az örökhagyó nagyszüleit, így adott esetben az örökhagyó unokaöccse örökölné az egész hagyatékot. Egyebekben a második parentélába tartozó csoporton belüli öröklési rend lemásolja az első csoportba tartozót. A harmadik parentélába tartoznak a dédszülők és a dédszülők leszármazói ahol az öröklési szabályok ugyanazok, mint az első kettő csoportba tartozók esetén. A negyedik parentéla viszont csonka, itt kizárólag a dédszülők szülei, nagyszülei lennének jogosultak az öröklésre. Végső soron amennyiben nem maradt törvényes örökös az örökhagyó után, az állam, mint szükségképpeni törvényes örökös lesz jogosult az öröklésre. Fontos kiemelni, hogy amennyiben az örökhagyó után nem maradt törvényes örökös és a végintézkedés nem meríti ki az egész hagyatékot, úgy a végrendeleti vagy szerződéses örökös mellett az állam ugyanúgy törvényes örökösnek számít és a végintézkedéssel ki nem merített vagyontárgyakat megfogja örökölni.
1.6. Osztályrabocsátási kötelezettség
Legelőször is ki kell emelni, hogy az osztályrabocsátási kötelezettség kizárólag a leszármazókat terheli egymással szemben és ez a kötelezettség is csak akkor terheli őket, ha az örökhagyó kifejezetten kikötötte a hozzászámítást, vagy az adomány (adománynak minősülhet például az ingó vagy ingatlan ajándékozása, tartozás elengedése, a hangsúlyos e fogalom tekintetében, hogy ellenérték nem került kikötésre a jogügyletben) juttatásának körülményeiből arra lehet következtetni, hogy azt a hozzászámítás kötelezettségével adta. A kötelezettség tárgya olyan ingyenes adomány, illetve annak értéke lehet, amely meghaladja a szokásos mértékű adományt. A törvény további kivételt is meghatároz amikor kimondja, hogy a tartásra rászorult leszármazó részére nyújtott tartást akkor sem kell osztályrabocsátani, ha az örökhagyó ezt kikötötte. Fontos hangsúlyozni, hogy a juttatás bármikor történhetett, így az örökhagyó halálát megelőzően akár tizenöt éve adott ingóvagyontárgy értékét is hozzá kell számítani a hagyaték értékéhez egyéb feltételek fennállása esetén. A kötelezettség fennállásához tehát három feltétel szükséges: az ingyenes adomány értékének meg kell haladnia a szokásos mértékű adományt, az örökhagyó leszármazójának kell lennie az örökösként érdekeltnek (itt figyelembe kell venni a helyettesítés elvét is) és az örökhagyónak kifejezetten ki kell kötnie a hozzászámítás kötelezettségét vagy a körülményekből egyértelműen megállapíthatónak kell lennie, hogy az örökhagyó a hozzászámítás kötelezettsége mellett juttatott ingyenes adományt a leszármazónak. A kikötés nincs alakszerűségekhez, így nincs írásbeli formához kötve, azonban célszerű írásban rögzíteni mind a jogügyletet, mind a kikötést, ugyanis a kikötésnek az adomány juttatásával egyidejűleg kell megtörténnie. Amennyiben több évvel később tesz akár írásban egyoldalú jognyilatkozatot az örökhagyó, hogy a hozzászámítás kötelezettségével adott tíz millió forintot a leszármazónak öt éve, úgy a kikötés érvénytelen lesz és a leszármazót nem fogja terhelni a kötelezettség. Épp elég nehéz lehet adott esetben a szóban kifejezésre juttatott hozzászámítási kötelezettség bizonyítása, de ennél is nehezebb lehet a körülményekből levezetni a kötelezettség fennállását. A körülmények első vizsgálati pontja lehet például az adomány kifejezetten jelentős értéke, a juttatást kísérő cselekmények sora. Az osztályrabocsátás foganatosításának első lépése a hagyaték értékének meghatározása, amely áll egyrészt a hagyatékba tartozó passzív és aktív vagyonból másrészt az ingyenes adományok értékéből. A hagyaték értékének kiszámítása után kell pedig meghatározni a leszármazók örökrészét. Az ingyenes adományban részesült leszármazó örökrészéből végül le kell vonni az ingyenes adomány értékét. Ha túladományozás történt, tehát az adomány értéke meghaladja az ingyenes adományban részesült örökös örökrészét, úgy az örököst és az ingyenes adomány értékét is figyelmen kívül kell hagyni és újból meg kell határozni a maradék örökösök örökrészét új számítás elvégzésével. Főszabályként a juttatáskori értéket kell számításba venni, de tekintve, hogy a törvény osztályrabocsátási kötelezettség körébe vonja az örökhagyó által bármikor, még életében adott ingyenes adományt, így amennyiben súlyosan méltánytalan lenne az arra jogosultnak a juttatáskori értékkel számolni, úgy kérheti, hogy a körülmények figyelembevételével vett más értés kerüljön meghatározásra. Az osztályrabocsátás célja tehát az, hogy a több, azonos helyzetben lévő örökösként érdekeltek azonos részt örököljenek figyelembe véve az örökhagyó életében juttatott adományokra.
1.7. Ági öröklés
Az ági öröklés szabályai hivatottak biztosítani azt, hogy amennyiben az örökhagyónak nem maradt leszármazója – és végintézkedés sem maradt utána – úgy az örökhagyó által felmenőjétől vagy oldalági rokonától örökölt vagy tőlük ajándékba kapott vagyon lényegében ne kerüljön át egy másik család vagyonába. Azonban több feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy az ági öröklésre jogosult az ági öröklés szabályai alapján magáénak követelhesse az egyébként hagyatéki vagyonba tartozó ingóságot vagy ingatlant. A legelső feltétel ahogy írtam is, az, hogy ne maradjon az örökhagyó után leszármazó. A második feltétel az ingyenesség, tehát az, hogy az örökhagyó az ingósághoz vagy ingatlanhoz öröklés vagy ajándékozás útján jutott. A harmadik pedig az, hogy az ajándékozás vagy öröklés az örökhagyó szüleiről vagy azok távolabbi felmenőjéről, vagy testvértől vagy testvér leszármazójától (testvér esetében viszont csak akkor lehet az ági öröklés szabályaira hivatkozni, ha az örökhagyóval közös felmenőtől származik a vagyon) háramoljon az örökhagyóra. Ági öröklés szabályainak érvényesítésére viszont kizárólag az örökhagyó szülei jogosultak, a szülő kiesése esetén a szülő leszármazói, mindezek kiesése esetén pedig a nagyszülő és az örökhagyó távolabbi felmenői. Amennyiben nem maradt ági öröklésre jogosult örökösként érdekelt az örökhagyó után, úgy természetesen az egyébként ági öröklés alá eső vagyontárgyat az arra jogosultak a törvényes öröklés rendje szerint öröklik meg.
1.8. Öröklési szerződés
Az öröklési szerződésre egyrészről jellemző a kötelmi jogi szabályok érvényesülése, de a kötelmi jogi szabályokhoz képest viszont annyiban speciális, hogy a végintézkedés szabályait is figyelembe kell venni megkötésekor. Amennyiben az örökhagyó után öröklési szerződés maradt, úgy az öröklési szerződés határozza meg az örökhagyó utáni öröklési rendet attól függően, hogy az örökhagyó egy vagy több, a későbbi hagyatékába tartozó vagyontárgyra jelöl ki szerződéses örököst. Az öröklési szerződésben az örökhagyó, a javára meghatározott tartás, életjáradék vagy gondozás ellenében az örökhagyóval szerződő felet, az örökhagyó vagyona, ingatlana, vagyontárgya tekintetében örökösévé nevezi. Az örökség biztosítása érdekében pedig a szerződéses örökös javára elidegenítési és terhelési tilalom bejegyeztethető. A szerződés szükségszerű eleme, hogy tartalmazzon örökösnevezést, az örökhagyó részére fizetendő gondozás, tartás, életjáradék összegét, rendszerességét és a megfizetésre történő kötelezettségvállalást. A végrendeleti jelleg hangsúlyos az érvényességi kellékek vizsgálata körében így például szükséges, hogy az örökhagyó rendelkezzen végintézkedési képességgel, a törvényben írt alakszerűségi követelményeket tartsák meg a felek, és az örökhagyó személyesen tegye meg a végintézkedési nyilatkozatot.
1.9. Kiesés az öröklésből
Az öröklésből való kiesés következménye az, hogy a kieső személyt úgy kell tekinteni öröklési jog szempontjából, mintha nem is létezne. Ennek megfelelően nyilvánvalóan kiesik az öröklésből az, aki nem élte túl az örökhagyót. Kiesik továbbá az a személy is, aki az örökhagyó utáni öröklésre érdemtelen, akit az örökhagyó az öröklésből kizárt vagy kitagadott; aki lemondott az öröklésről vagy aki az örökséget visszautasította. Fontos szabály, hogy a kiesés kizárólag az érintett személyre vonatkozik, az ő leszármazóira viszont nem hat ki. Amennyiben az örökhagyó azt kívánja, hogy a kieső személy leszármazói is kiessenek az öröklésből, úgy arról kifejezetten nyilatkoznia kell a végintézkedésében. Az előbb felsorolt kiesést eredményező okokat a Ptk. részletesen is kifejti. Így például az örökös érdemtelen az öröklésre, ha az örökhagyó életére tört, a végintézkedésben történő kizárás történhet kifejezett nyilatkozattal vagy az egyébként öröklésre jogosult mellőzésével, kitagadás esetén a kitagadott személynek kötelesrész sem jár. Visszautasítás esetén az egyébként örökösre jogosult személy utasítja vissza a hagyatékot így az ő leszármazói fognak örökölni az ő helyén.
1.10. Lemondás az öröklésről
A lemondás élők közötti jogügyletnek minősül, ugyanis a későbbi örökhagyó köti meg írásban a szerződést az örökhagyó után öröklésre jogosult személlyel. Fő szabályként kizárólag a lemondó örökösre hat ki a lemondás, a lemondó leszármazóira viszont nem. Ki kell emelni, hogy a lemondás általában a kötelesrészről való lemondást is jelenti, tehát az örökös teljes hagyatéki részesedésére vonatkozik a lemondásban való megállapodás. Vannak esetek azonban amikor a leszármazókra is kihat a lemondás: ha az írásbeli szerződésben így állapodtak meg a szerződő felek vagy ha a megállapodás a kötelesrészt elérő kielégítés fejében történt meg. Ha a lemondási szerződés nem tartalmazza az ellenkezőjét, a lemondás kiterjed arra a relatív vagyongyarapodásra is, amivel a lemondó hányada utóbb, valamelyik örököstárs kiesése folytán nő, vagyis nőne. Ha a lemondási szerződés nem tartalmazza az ellenkezőjét, a lemondás kiterjed arra az abszolút vagyongyarapodásra is, amivel utóbb az örökhagyó hagyatéka és ezzel a lemondó örökrésze gyarapodott.
1.11. Érdemtelenség
Az öröklésre való érdemtelenség az öröklésből való kiesést eredményezi, így úgy kell tekinteni ezt a személyt öröklési jogi szempontból mintha nem is létezne, tehát a helyettesítés elve kerül előtérbe a hagyatéki eljárás során ha az örökhagyó után maradt végintézkedés. Ha nem maradt végintézkedés és így az eljáró közjegyző előtt ismeretlen az érdemtelenségi ok, így annak a személynek kell hivatkoznia az érdemtelenségre, aki az érdemtelen személy kiesése folytán helyette örökölne. Az érdemtelenségét kiváltó magatartásokat a Ptk. tételesen felsorolja, és a felsorolásból könnyedén megállapítható, hogy igen súlyos magatartások váltják ki az öröklésből való kiesést. Ilyen magatartásnak minősül például, ha az egyébként örökösként érdekelt az örökhagyó életére tör, ha a hagyatékban való részesülés céljából az örökhagyó után törvényes öröklésre jogosult vagy végintézkedés szerint öröklő végrendeleti örökös életére tör. Az érdemtelenséget eredményező magatartás jogkövetkezményei alóli mentesüléshez megbocsátás szükséges. A kiesésből való öröklés jogkövetkezménye ahogy fentebb is írtam, az, hogy az ilyen személyt nem létezőnek kell tekinteni. Adott esetben előfordulhat így, hogy olyan személy lesz az örökös a kiesett személy helyett, aki még kiskorú vagy részleges vagy cselekvőképességét teljesen korlátozó gondnokság hatálya alatt áll. Ilyen esetben a törvény kifejezetten megtiltja a kiesett személy számára a törvényes képviselőként való eljárást, biztosítva az örökhagyó akaratának teljes érvényesülését.
1.12. Az örökség visszautasítása
Az örökölni nem kívánó személy az örökhagyó halála után az örökséget visszautasíthatja. A visszautasítás, szemben a lemondással egyoldalú jognyilatkozat, amelyet az eljáró közjegyzőnél kell írásban benyújtani vagy a hagyatéki tárgyaláson kifejezetten nyilatkozni a visszautasítás tárgyában. A visszautasító nyilatkozatot nem lehet feltételhez, időhöz kötni és részlegesen sem lehet visszautasítani az örökhagyó hagyatékát. Fő szabályként a visszautasítás az örökhagyó teljes hagyatéki vagyonára tartozik és a nyilatkozat a póthagyatéki vagyonra is kiterjed. A fő szabály alól van kivétel, így például ha az örökhagyó hagyatékába mezőgazdasági termelés célját szolgáló föld is tartozik, ezt külön is visszautasíthatja az örökös vagy a Magyar Államnak ajándékozhatja. Az is előfordulhat, hogy az örökösként érdekelt mind végintézkedés, mind törvény alapján örököl, amely esetben az egyik jogcímen való öröklés visszautasítására is jogosult az örökösként érdekelt. A visszautasítás jogkövetkezménye az öröklésből való kiesést vonja maga után, így ezt a személyt úgy kell tekinteni az öröklési jog szempontjából mintha nem is létezne. Relatív hatályú a visszautasítás, így az nem hat ki a visszautasító személy leszármazóira. Ki kell emelni, hogy nem lehet meghatározott személy javára visszautasítani a hagyatékot. Amennyiben az örökösként érdekelt meghatározott személy részére szeretné juttatni örökrészét, úgy azt osztályos egyezség vagy ajándékozás szabályai szerint teheti meg.
1.13. Az örökbefogadással kapcsolatos öröklési szabályok
Az örökbefogadás létrejötte teljes rokonsági kapcsolatot létesít az örökbefogadott számára az örökbefogadóval és annak rokonaival is, mégpedig úgy, hogy az örökbefogadott az örökbefogadó gyermekének jogállásába lép. Az öröklési szabályok ennek megfelelően minden eltérés nélkül alkalmazandóak az örökbefogadás fennállása alatt. Az örökbefogadás fennállása esetén az örökbefogadott nem örököl vérszerinti hozzátartozói után, kizárólag akkor ha az örökbefogadó és az örökbefogadott között vér szerinti rokonság áll fenn egyébként, tehát ha az örökbefogadó szülő is közeli rokona az örökbefogadottnak így például az örökbefogadott nagyszülője.
1.14. Kötelesrész
A kötelesrész az örökhagyó legközelebbi rokonainak és házastárs járó minimum részesedése. Ez az igény az örökhagyó halálával keletkezik és a kötelesrészre jogosult hagyatéki hitelezőnek számít, akinek igénye támad az örökösökkel és bizonyos esetekben a korábbi megajándékozottakkal szemben.
Leszármazók esetében a kötelesrész a hagyatékból történő részesedés minimumának garantálásával gyakran az önálló élet folytatásához szükséges vagyoni feltételek biztosítását is jelenti. A családi vagyon igen sokszor az egész család munkájának eredménye, (részbeni) egyben tartása ezért az igazságosság követelményével is alátámasztható igény.
Kötelesrész illeti meg az örökhagyó leszármazóját, házastársát és szülőjét, ha az öröklés megnyílásakor az örökhagyó törvényes örököse vagy végintézkedés hiányában az lenne.
A kötelesrész alapja a hagyaték tiszta értéke, valamint az örökhagyó által élők között bárkinek juttatott ingyenes adományok juttatáskori tiszta értéke. A hagyaték tiszta értékének meghatározásánál figyelembe kell venni a hagyatékhoz tartozó valamennyi vagyontárgyat, majd ezen – bruttó – értékből le kell vonni meghatározott hagyatéki terheket [Ptk. 7:94. § (1) bekezdés a)-c) pontok]:
– az örökhagyó illő eltemetésének a költségeit;
– a hagyaték megszerzésével, biztosításával és kezelésével járó szükséges költségeket (eljárási és egyéb illetéket stb.) és
– az örökhagyó tartozásait.
1.15. Kitagadás
Az öröklésből történő kiesés – a kizárás esetét és a kötelesrészre fenntartó lemondási szerződést kivéve – azzal a következménnyel jár, hogy a kötelesrészre jogosult kötelesrészre sem tarthat igényt. A magyar öröklési jog a kötelesrészből történő kiesésnek egy külön esetét is szabályozza. Az örökhagyónak azt a jogát, amellyel örökösét a kötelesrésztől is megfoszthatja, kitagadási jognak nevezzük.
A kitagadás akkor érvényes, ha a végintézkedés annak okát kifejezetten megjelöli. Ez volt a korábbi jog álláspontja is (BH1999. 118.). Az érvényes, azaz a törvényi követelményeknek eleget tevő kitagadás azt eredményezi, hogy az egyébként kötelesrészre jogosult nem támaszthat ilyen igényt, vagyis a kötelesrészre is kiterjedően kiesik az öröklésből. Ez a súlyos jogkövetkezmény jogi garanciákat kíván. A Ptk. szerint ezért az örökhagyó csak végintézkedésében és csak a törvényben meghatározott okok kifejezett megjelölésével tagadhatja ki kötelesrészre jogosult örökösét. A két feltétel konjunktív: csak a végintézkedés – anyagi és alaki – törvényi feltételeinek eleget tevő örökhagyói jognyilatkozatban kerülhet sor érvényes kitagadásra, és abban is csak kifejezetten megjelölt olyan okból, amit a Ptk. maga állapít meg.
Nem változtat a Ptk. azon sem, hogy a kitagadás relatív hatású, vagyis csak a kitagadott személyt érinti, az ő leszármazóira nem hat ki (BDT2020. 4125., BH1999. 118.). Ha az örökhagyó a kitagadott személy leszármazóját kötelesrészétől meg kívánja fosztani, úgy a leszármazót is érvényesen ki kell tagadnia. Külön kitagadás hiányában a kitagadott személy leszármazója elvben nem is csupán a kötelesrészére, hanem törvényes örökrészére tarthat igényt. Ha az örökhagyó a kitagadott személy leszármazóját nem tagadja ki, de kötelesrészre kívánja szorítani, úgy a leszármazót – kifejezett nyilatkozattal vagy mellőzéssel – ki kell zárnia az öröklésből. A kitagadott személy leszármazóinak öröklési jogi helyzete (rá vonatkozó kitagadás hiányában) attól függ tehát, hogy a végrendelet – a kitagadás mellett – nevezett-e általános örököst vagy nem: a kitagadott személy leszármazója általános örökös hiányában törvényes örökösnek számít, érvényesen nevezett általános örököstől pedig kötelesrészt igényelhet. A kitagadott személy leszármazójának mellőzéses kizárása (általános örökös nevezése) esetén vitás lehet, hogy a leszármazó törvényes örökrészére vagy csak kötelesrészére tarthat-e igényt; a kérdést a végrendelet értelmezése (Ptk. 7:24. §) alapján kell eldönteni.
1.16. Özvegyi jog fogalma és annak megváltása
Az örökhagyó házastársát a Ptk. rendelkezései szerint a leszármazó örökös mellett megilleti a
1) haláláig tartó haszonélvezeti jog az örökhagyóval közösen lakott lakáson és az ahhoz tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon, valamint
2) egy gyermekrész a hagyaték többi részéből.
Az özvegyi haszonélvezeti jog nem korlátozható, és az özveggyel szemben megváltása nem igényelhető.
Osztályos egyezségben a házastársnak a gyermekrész helyett az egész hagyatékra kiterjedő holtig tartó haszonélvezeti jog biztosítható.
Az özvegy számára biztosított haszonélvezeti jog célja a túlélő házastárs számára – annak haláláig – a megszokott környezetének biztosítása az örökhagyó halála után is. A jogalkotó úgy akarja garantálni az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon – tehát ezeken a meghatározott vagyonelemeken – a megszokott környezetet biztosító haszonélvezetet az özvegy számára, hogy egyrészt nem engedélyezi az özvegy haszonélvezeti jogának korlátozását a leszármazók részéről, másrészt pedig a leszármazók nem igényelhetik az özvegyi haszonélvezeti jog megváltását sem az özveggyel szemben.
A Ptk. azonban kifejezett rendelkezéssel hívja fel a figyelmet az osztályos egyezség lehetőségére, amely egyfajta lehetőséget kínál az érintett örökösöknek egy olyan egyezség megkötésére a házastárssal, amelynek célja, hogy a házastársnak a gyermekrész helyett az egész hagyatékra kiterjedő holtig tartó haszonélvezeti jogot biztosítson. Ezzel a szabályozással kívánja a jogalkotó elérni, hogy az érintett felek az öröklés folytán előálló jogviszonyaikat, illetve vagyoni helyzetet véglegesen rendezzék az özvegy vonatkozásában is. Az osztályos egyezséggel alapított holtig tartó haszonélvezeti jogra ugyancsak fennáll annak megváltását és korlátozását tiltó szabályozás, hiszen az alapvető cél ebben az esetben is a túlélő házastárs megszokott környezetének biztosítása. Mindamellett fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az osztályos egyezségben létrehozott haszonélvezeti jog szerzése örökléssel való szerzésnek minősül.
Továbbá hangsúlyozandó az is, hogy bár a haszonélvezeti jog korlátozását és a házastárssal szembeni megváltását a Ptk. kizárja, a jogalkotó szándéka azonban arra irányul, hogy az osztályos egyezségeben létrehozott haszonélvezeti jog megváltásával a házastárs se élhessen.
A Ptk. szerint az özvegy – a jövőre nézve – bármikor, tehát időbeli korlát nélkül igényelheti a haszonélvezeti jog megváltását. Ez a rendelkezés teszi lehetővé az érintettek személyi és vagyoni viszonyaiban bekövetkezett változásainak figyelembevételét.
Hangsúlyozandó azonban, hogy fennállhat olyan körülmények, amelyet a megváltási jog gyakorlásánál figyelembe kell venni. Ilyen tényező az állagörökös leszármazók méltányos érdekének szem előtt tartása, amelyet mindenekelőtt a megváltás időpontjának a megválasztásakor kell mérlegelni.
A megváltásra kerülő vagyonból a házastársat – természetben vagy pénzben – egy gyermekrész illeti meg.
A fenti rendelkezések a túlélő bejegyzett élettársra is vonatkoznak.